2013. augusztus 25., vasárnap

Kozma Szilárd: A hetedik egyetemes törvény, a karma törvénye



Kozma Szilárd karma- és családasztrológus
7) Az Ok és az okozat, illetve az Ember és a Sors- Törvénye.
Más nevein: A HATAS ÉS A KÖVETKEZMÉNY, vagyis A HATÁS ÉS A VISSZAHATAS törvénye, Az örökösödés és a SORS törvénye, illetve:
A KARMA TÖRVÉNYE.
  Az Ok és az okozat (a Következmény) Törvénye alapján, a megnyilvánult világban -és ezáltal a mi személyes életünkben is-, minden létrejött dolognak, eseménynek, történésnek, folyamatnak és jelenségnek jól meghatározott (tehát a szellemi ismeretek birtokában megtalálható) kauzális, vagy spirituális oka van. Nem csak a fizikai – természeti világ jelenségeinek, de az asztrális – érzelmi világ jelenségeinek, sőt, még a gondolati világunk és a képzelti világunk jelenségeinek is, létezik az ős-idea világban, egy finom kauzális ős-oka, amely a mágia jelensége folytán megjelenik a spirituális, majd a mentális és az asztrális (pszichikai) és végül az éteri-energia, majd a fizikai – természeti életben is. Ezért, semmi abból, ami adva van és ami velünk, vagy körülöttünk, vagyis a környezetétől jól elhatárolt emberi személlyel megtörténik, nem véletlen. A Karma törvénye alapján tehát, “Nincs hazárd és nem létezik véletlen” sem a természetben, sem az ember életében. (Kybalion), annak ellenére, hogy ez, a pszichikai és a fizikai felületeken, időnként így látszik.
     Nem csak a betegségekre, vagy életünk különböző, szerencsésnek mondott, vagy szűkös - hátráltatott, esetleg éppen tragikus eseményére vonatkozik ez, mert, a fentiek alapján, véletlen nem létezik még az úgynevezett balesetek esetében sem. Hanem, az ember különböző lelki – szellemi , vagyis: pszichikai és a mentális állapotainkra is, és a sorsunkat formáló, sőt: a különböző élethelyzeteket beidéző mágikus erejű képzeletünk látszólag véletlenszerű tevékenységére is vonatkozik. A véletlen-képzetünk (benyomásunk, hiedelmünk) viszont, abból adódik, hogy egy abszurnak látszó sors-esemény, vagy élethelyzet okozati megítélésekor, képtelenek vagyunk átlátni az illető személy spirituális struktúrájának, illetve a sorhelyzetben levő személy sorsképletéből kiolvasható karmikus és spirituális maghatározódásainak, valamint a tíz egyetemes törvénynek az összhatását. A Karma törvénye értelmében, maga a Teremtő (Isten) első megnyilvánulása: a Teremtés sem véletlen, hanem azt egy másik, belső és abszolút ok váltja ki. Ezt az okot (kauzális jelenséget) mi is, a Bibliai neve alapján Lilithnek nevezünk, és ami nem más mint az eleve létező abszolút boldogságnál még nagyobb boldogságra, és ez által a tökéletes állapotra: a más-állapotra való abszolút sovárgás. Ezért mindennek ami megnyilvánul a teremtésben, végül is, a gyűjtőnéven Lilithnek nevezett, a létező ős-boldogságnál intenzívebb boldogságra való sóvárgás, a tökéletesebb állapotba való kerülés utáni sóvárgás a kauzális ősoka.
    Minden anyagi – természeti, asztrális, vagy mentális jelenség, végül is csak ebből az őssovárgásból eredő okozat (eredmény, vagy következmény), mivelhogy minden okozatnak van egy oka és egy, vagy több létező, vagy csak a jövőben megnyilvánuló, számunkra esetleg érzékelhetetlen és észlelhetetlen (tehát a jövőben) megnyilvánuló következménye. A véletlen, a hazárd, az abszurd és a szerencse, vagy a szerencsétlenség nem létezik tehát, még akkor sem, ha érzékszerveink és gondolkozásunk számára, amely nem képes átlátni a felszini jelenségeken és így meglátni finom ok-okozati összefüggések és szövevények hálózatát, néha valóságosnak tűnik ezek létezése.
   Minden, ami van tehát, az ok és az okozat törvénye alapján keletkezik és így is jön létre. Nem a semmiből, mert semmi sem hat okozat nélkül és az okozatok nem jönnek létre véletlenszerűen, és semmi nem szabadul fel a hatás és a visszahatás törvénye alól. Ezért, e tőrvény alapján, nem létezik véletlenszerű, korai halál sem, mivel a gyermekek lénye az őket megszülő édesanyjuk mágikus erejű képzelet-világának a kifejezései 14 – 15 éves korukig, azt követően pedig ez a tudattalan és önkéntelen, asztrális anyai hatás, egyesül és összegeződik a nevelés és a kamasz gyermeknek az ugyancsak mágikusan ható személyi képzeleti tevékenysége hatásaival.
    Az élet jelenségei tehát, mind, de mind a létezés ősforrásából, az első, isteni teremtő- imagináció, vibráció-csökkenéssel járó mágikus hatóereje folytán jön létre és ezek az abszolútumból induló, az anszolút Lilith által kiprovokált kauzális - teremtési okoknak a következményei. Illetve, ezeknek a kauzális okoknak a létezés ősszubsztanciájába indukált ideális, mentális és asztrális okozatainak a következményei. Ezért, sem a természeti környezetünk szennyezettsége és zavartsága, sem a társadalmi – politikai életnek az átláthatatlan, abszurd határozatokkal és egyes társadalmi rétegekre kárt és nyomort hozó döntésekkel és kegyetlen eljárásokkal tarkított szövevényessége, nem véletlenszerű, hanem egyrészt a Lilith által indukált egyéni és csoport-önzésnek és kapzsiságnak, valamint a kényelem- szeretetnek és a kár-elleni biztosítási – védekezési ösztönnek a közösségi méretű következmémnye. Illetve, ezen ősi ambícióknak és félelmeknek a törvények közös eredője szerinti következménye.    

    Gyakorló asztrológusi tevékenységem és kutatásaim legfontosabb eredménye az emberi léleknek (spirituális és kauzális struktúrának) a mélyrétegeiben rejlő, családi vonalon az anyai ágon öröklődő, vagyis anyáról leányra és fiúra szálló (az unokáknak anyai ágon átadott) spirituális tévképzeteknek az egyéni karakteri tulajdonságokként, vagyis jellegzetes negatív meghatározódásként átadott szellemi örökség-csomagjainak: az anyai ági családi karmának és a megfelelő életfeladat-öröklődésnek a felfedezése és a személyi horoszkópok kauzális értelmezése által történő kimutatási lehetőségének a felfedezése. Vagyis az egyéni KARMA igazi, gyakorlatilag is kimutatható anyai ági női felmenőktől való eredetének, valamint az asztrológiai (horoszkóp szintű) kideríthetőségének és kimutathatóságának a felfedezése.
   Ezek, a születésünkkor már az auránkban rejlő, negatív szellemi program-rendszerek lehetnek például irracionális félelmek, vagy természetellenes ambíciók, személy- és személyiség-ellenes, vagy gyermek- magazat és életellenes késztetések, irracionális rombolási és önrombolási, büntetési és önbüntetési, öncsonkítási és öngyilkossági késztetések (önkéntelen és öntudatlan rejtett agresszivitásnak a), vagy szexuális devianciáknak is szellemi okai. Ezernyi személyi horoszkóp elkészítése és megbeszélése (visszaigazolódása) után bebizonyosodott például, hogy azon személyeknek, akiknek a horoszkópjában a Nap, a Hold, a Mars, a Szaturnusz és a Plútó közül minimum három bolygó diszharmonikus fényszögben kapcsolódik egymáshoz, az anyai ági ősei, intenzíven átélt életellenes mentális (érzelmi és gondolati) folyamaton mentek keresztül tudatosan, vagy önkéntelenül, éveken át, huzamos neheztelés és szorongás, rejtett (elfojtott) vagy nyílt gyűlölködés, bosszú vágy, vagy nyilt életre-törés (gyilkosság, öngyilkosság, vagy több abortusz) és felelőtlen átkozódás (kiátkozás) formájában. Ezek, a csecsemő korban is az aurában (tudattalan szellemi lényünkben) lappangó rombolási hajlamok, tizennégy éves korunk után már aktiválódnak és a kamasz kor időszakában érzékelhetően jelentkeznek erős depresszió, türelmetlenség, agresszivitás, irracionális félelmek és öngyilkossági késztetések, vagy a felnőtti léttel és az általános emberi életfeladatokkal szembeni averzió (pl. otthon- és családalapítás, gyermekvállalás és gondozás), az ilyen jellegű általános felelősségeknek az önkéntelen és öntudatlan elutasítása, kikerülésére való öntudtalan törekvések formájában.
   A racionális logikánk számára érzékelhetetlen (manipulatív) hatásukat azonban leginkább, a felnőtt korban fejtik ki, amikor etikai megfontolásból, civilizált önfegyelmünkkel magunkba fojtjuk ezeknek az imaginációnkat befolyásoló mentális programoknak a külső megnyilvánulási formáit, aminek következtében azok a tudattalan képzeleti és vágyvilágunk mélyrétegeiben fejtik ki hatásaikat. Annak ellenére ugyanis, hogy ez a civilizált "önfegyelmező" eljárásunk látszólag mindannyiunk megnyugtatására szolgál, a teremtés első törvénye: a mágia törvénye bennünk és általunk is végzi a dolgát „önmüködően” és ezért az elfojtás, elnyomás a lehető legveszélyesebb eljárás (mentalitás) mind önmagunkra, mind környezetünkre nézve. Ezek a mélytudattalanunkba vésett, fény- és szeretetellenes: életellenes spirituális gócok, minél ésszerűbb és civilizáltabb gátlások alá helyeződnek, annál rejtettebben és veszélyesebben: követhetetlenül fejtik ki romboló hatásukat a láthatatlan és érzékelhetetlen szellemi-lelki folyamatainkon keresztül. Igazából mindannyian manipulálva vagyunk ezek által az anyáktól, vagyis az anyai ági női őseinktől örökölt, azok által a tudattalan képzeleti és gondolati és érzésvilág mélyrétegeibe lefojtott és így a generációk közötti tudattalan szellemi öröklődést biztosító spirituális memória révén az utódoknak átadott szellemi csomagok által, vagyis az auránkba kódolt, negatív (pl. sors- és Istenellenes, gyűlölködési - rombolási, vagy éppenséggel önámítási) szellemi programjaink által, miközben úgy képzeljük, hogy az értelem által vezetett szabad akaratunkat gyakorolva, pozitív vágyaink és ésszerű erkölcsi világképünk szerint gondolkozunk, érzünk és cselekszünk.
   Nem tudjuk, hogy ezek miatt, az anyai ágon öröklött negatív személyi programok rejtett, személyi hatásai miatt, illetve az általuk sugallt negatív, szellemi és lelki mentalitások önkéntelen átélése miat, betegedünk meg látszólag indokolatlanul és miattuk sodródunk olyan konfliktusokba, nehéz és nem egyszer olyan tragikus kimenetelű helyzetekbe, amelyekbe nem csak hogy nem akartunk, hanem amelyekre még csak soha nem is gondoltunk.
   Ezeknek az örökletes (szellemi) romboló programoknak a felfedezésének és a személyi horoszkópok segítségével történő kimutathatóságának a jelentősége nem is annyira a betegség- és konfliktus okozó szellemi gócoknak a tudatosítás segítségével történo megszüntethetoségében - feloldási lehetoségében áll, hanem a kismamák várandósági idoszaka, valamint a születés aktusa közben fellépo veszélyes és sokszor tragikus következményeket okozó szövodmények megelozési és kiküszöbölési lehetoségében. Mert ugyanúgy, ahogy a horoszkópban észlelt rombolási programok jellegének és hatáskörének az értelmezésével, azoknak a konkrét életterületek megnevezésével, ahol ezek megnyilvánulnak, meg lehet elozni a betegségek kialakulását, ugyanúgy a várandóság és a szülés közben fellépo, a nogyógyászok által "Soha nem lehet tudni" névvel illetett szövodményeket is meg lehet elozni.
    A karma-öröklés miatt, a rendkívüli betegségekben születő és szenvedő gyermekek, olyan, az anyák önkéntelen és öntudatlan képzeleti tevékenységének a közreműködésével létrejött információs - energetikai struktúrák megtestesülései, amelyek összhangban állnak az anyai ági ős-szüleiknek, de főként az édesanyjuknak és az anyai nagyanyjuknak, valamint az anyai dédnagyanyjuknak a tudattalan képzeletében, huzamos ideig zajló és felszínre nem kerülő – Tehát a tudatosítás révén fel nem oldott! – lelki tevékenységével. Vagyis, ezek a gyermekek az anyák rejtett félelmeivel, lét-képzeleti zavarosságával, önkéntelen és tudattalan gyűlölködésével és agresszivitásával vannak feltőltve már a megszületésük idején. Röviden tehát: az anyának az intenzíven és huzamosan átélt, és ugyancsak az anya anyai ági karmájából eredő diszharmonikus pszicho - mentális tevékenysége összhatásával érkezik a világra minden gyermek. Így a szerencsétlennek született, illetve betegnek és úgymond nyomorultnak („fogyatékkal élő”-nek) született gyermekek, a fizikai - természeti személyükben ártatlanok ugyan, de a kauzális és a spirituális  lényük rendeltetése szerint, az eredő szellemi meghatározottságukban tehát, kaotikus - zavaros információs - energetikai struktúrákból létesültek, és azoknak a megtestesülései.
   Például egy, a szervezetében a kábítószer elvonási tüneteivel, vagy éppenséggel AIDSZ vírussal született gyermek, de az is akit csak csecsemő korában fertőztek meg, az egészen biztos, hogy az anyának a határállapotba jutott szexuális zavarodottságának és a zavaros sóvárgásaiból adódó lelki-szellemi agresszívitásának és feszültségének a következményeit viseli a testében, akárcsak a spirituális struktúrájában.
    Persze, ez nem azt jelenti, hogy minden gyermek-nyomorúságát kizárólag csak az anyák foganás előtti és várandóság közbeni negatív spirituális állapota okozza, illetve, hogy ezt kimondottan csak az anyai ági őszülők negatív spirituális képzetei okozzák, mivel a gyermekek a karmikus és megváltódási - kiegyenlítődési életfeladatokat tartalmazó, spirituális programjaikat innen öröklik, mivel ezeknek a személyeknek az öntudatlan mágikus képzeletvilágának a közvetlen megtestesülése a gyermek. Hiszen a rezonancia (a hangoltsági) törvénye alapján, az apák várandóság közbeni magatartása is beszámít a gyermek spirituális struktúrájának az alakulásába, vagyis az, hogy ez a magatartás milyen reakciókat vált ki az anyából. És persze, a család egész rokoni és baráti környezetnek az anyával kapcsolatos, abból bármiféle reakciót kiváltó, pozitív, vagy negatív értelmű magatartása is számít, de még annak a korháznak a személyzetének a spirituális állapota is, amelyben a gyermekek megszületnek. Ezek a szubtilis energiák ugyanis, mind, de mind valamilyen karmikus kapcsolatban van azokkal, a szexualitás (a Nemek törvénye) rendeltetéséhez kapcsolódó szellemi – spirituális tévképzetekből adódó lelki zavarokkal, amelyeknek a következménye és a megtestesülése többek között, a „fogyatékkal élő”-nek született, vagy az AIDSZ vírussal fertőzött, vagy éppenséggel az egészséges gyermek. Ennek a magyarázata a vallások által az ős bűn névvel jelölt spirituális jelenségnek a metafizikai értelmezéséhez vezet, ami megtalálható a Lilithről, az anyai ági őrökletes programokról, és a Betegségek okairól szóló tanulmányaimban.
    A mi jelenlegi életünknek, életkörülményeinknek, betegségeinknek, harmonikus vagy diszharmonikus párkapcsolatainknak (házastársi - élettársi viszonyainknak), rokoni (szülő és gyermeki) kapcsolatainknak is, jól meghatározott szellemi indító-okai vannak. E tőrvénynek a szubtilis, szellemi háttere és következményei viszont nem fedhetők fel és nem érthetők meg a maguk teljességében a nyugati filozófiák szemszögéből, vagyis: a kényelmi és termelési eszközök (technológiák) segítségével a boldogságát és önmegvalósítási sikereit hajhászó nyugati tipusú civilizációban élő embernek a természet-szipolyozó és fölöslegben termelő - fogyasztó mentalitása szemszögéből. Az egyetemes törvények tehát, semmiképp nem értelmezhetők helyesen az egzakt tudományok eredményeiből, de nem a tudományos elméleteiket és az axióma- rendszereiket kizárólag az un. természettudományok eredményeire alapozó embertanok segítségével (lásd: kulturális antropológia, szociológia, pszichológia), illetve ezek összegeződésének: a humanista eszméknek a segítségével sem. Ezek az egzaknak nevezett, de valójában csak precíz, és kizárólag az anyag tulajdonságait kutató tudományágak ugyanis, az életnek az eszünk segítségével történő boldogságra-rendezési (Jézus szavával: „megnyerési”) lehetősége tévképzetének a szellemében születtek és épültek. Ezért, az eredetük szerint, a természeti környezetét legyőző, azt kirabló, kiszipolyozó, felforgató és összezavaró (beszennyező) civilizált ember lelkiismeretének az elaltatását szolgálják. Illetve ebből a szemszögből, az emberi hódítás és természet-irányítás, természet-ellenőrzés lehetőségének, illetve az ember természet - ellenes (!) beavatkozása jogosságának a szemszögéből, szalonképesebb tudományossággal: a természet - ellenes beavatkozásnak az objektív kikerülhetetlensége elvének a szempontjából, (alapállásból) állították fel tudományosan „szilárd” axiómarendszereiket.
     És persze, nem érthető meg a Karma Tőrvénye a környezetét tudományos objektivitással beszennyező és tönkretevő "felvilágosult" embernek a termelő - fogyasztó életkoncepciójával kiegyező keresztény egyház azon dogma-tételéből sem, miszerint az életben minden jó az Istentől és minden baj az ördögtől származik. Bármit meséljenek a teológusok a szabad akarat kérdéséről, e dogmatétel elfogadásával az egyház leszállította az embert egy, az állati rangnál mélyebb szintre. És ennek a következtében, a keresztény enber úgy is viselkedett és úgy is bánt az embertársaival és a természettel, mint egy természet-ellenes intelligenciával rendelkező lény, aki a tőle függetlenül létező, és az ő akaratától és képzeletétől függetlenül őt manipuláló Teremtőnek a kreatúrája és mint ilyen, a külső - ördögi - gonosz hatalmaknak a kiszolgáltatott alanya. E koncepció szerint a betegségeket, vagy más szerencsétlenségeket is azért kell az embernek elszenvednie, mert nem ájtatoskodott és nem imádkozott elég buzgón és elég helyesen a templomban. Vagy - a régebb hangoztatott vallásos koncepció alapján, azért beteg és szegény és nyomorult valaki, mert őt (mármint a beteg és a nyomorult személyt) kivételesen szereti az Úristen.
    Az, hogy a karmája szinezete és jellege szerint, a mágikus erejű teremtő képzeletével saját mgának gyártja a bajt, hogy az agresszív mentalitása és zavaros képzeleti tevékenysége következtében szenved egy felnőtt ember a benne és általa is megnyilvánuló Mágia, a Rezonancia, vagy a Hatás és a Visszahatás Tőrvénye alapján, és, hogy azért szenvednek a gyermekek, mert az anyjuk folyton mérgelődik, iszonyodik, vagy utálkozik, kitartóan gyűlölködik, dühöng, rejtetten vagy nyíltan neheztel, fél, panaszkodik és ezáltal másokat támad gondolatban, eszébe se jutna egyetlen magát kereszténynek valló személynek sem. De hogy is jutna eszébe ilyen babonásnak bélyegzett gondolat, amikor az anyag tőrvényszerűségeit, vagyis a felszínes jelenségeket kutató és e kutatások eredményeinek alapján az objektív következtetéseit levonó materialista tudomány három évszázadon át bemagyarázta neki, hogy a betegségeket, a lelki és a szellemi átéléseitől függetlenül és kizárólag a külső tényezők, tehát a hideg és a meleg, a szárzság, vagy a túlzott nedvesség, és persze, a vírusok és a baktériumok okozzák, amikor az ő, ugyebár "véletlenül" éppen legyengült a szervezete elveszíti az ellenálló képességét? Sőt: a tudomány szemében, a külső tényezőktől mentes, különböző rákos betegségekért is, kizárólag az immunrendszer vitaminhiány maiatti gyengülése okolható.
    Hogyan értené meg tehát a Karma törvényénye által irényított sorsának a személyes – „egyéni” jellegét a mai ember, amikor az anyag tulajdonságait kutató tudomány, generációkon keresztül elültette a tudattalanjába, hogy ő, az ártatlan emberke valamely, az életére és az egészségére törő, és tőle függetlenül rá-ható, külső természeti jelenségnek, a többi embernek, vagyis mindenképp az ő képzeletétől és lelki- szellemi struktúrájától függetlenül működő, sőt azzal ellentétben ható külső jelenségnek, vagy ellenséges emberi magatartásnak lett az áldozata? És mindezt attól is függetlenül, hogy miután tönkretette az ellenségesnek látott külső természetet, mérhetetlen egoizmusában és beavatkozási, sors-irányítási mániájában, most már a saját belső természetét is tudományosan rombolja!
   De a Karma tőrvényének hatásait azért sem tudja követni a nyugati ember, mert a keresztény egyházi dogmák alapján például, a szellemünk és a lelkünk úgy örökéletű, hogy a mindenapi tevékenységeink során ki vagyunk kapcsolva a szellemi világból és az elménk (a mentális tevékenységünk) nincs kölcsönhatásban sem az Isteni - szellemi jelenségekkel, sem az anyagi folyamatokkal, és így nem is vesz részt az Isteni szellemi erőknek az anyagra gyakorólt hatás – visszhatás mechanizmusában, vagyis a személyes és az egyetemes sors-teremtésben. Esetleg csakis úgy és akkor amikor sűrún és helyesen imádkozunk, vagy áhítatoskodunk és az Isten eestleg meg is hallgatja az imánkat. A materialista tudományok szerint viszont, olyasmi, hogy szellem és lélek önmagában nem is létezik, hanem mindkettő az anyag, vagyis az állati és az emberi szervezet öntörvényű fejlődésének és működésének a következménye. Kinek jutna ma még eszébe, amikor reménykedve a gyógyszertárba indul, hogy az anyag, amit meg akar vásárolni, nem egy önmagában álló és önmagától létező szubsztancia, hanem mindössze energetikai következménye és látszólag szilárd megnyilvánulása valaminek, amiből az ő lelke és szelleme is felépül?
    Kinek jutna eszébe az, hogy az ő testét és a szerveit képező atomok olyan finom szellemi szubsztanciának a „termékei”, vagyis a következményei és a függvényei, amely misztikus ősszubsztanciát, ha öntudatlanul és önkéntelenül is, de ő is befolyásol közvetlenül a képzeletével, vagyis a képzeletét befolyásoló lelki és szellemi ambícióival, önérzetével és vágyaival, a félelmeivel és a szorongásaival, az az elutasító agresszivitásával és gyűlöletével, illetve, ha rendelkezik egyáltalán ilyesmivel: akkor a diszkrét szeretetével, a finom örömével, a bölcs nyugalmával és a derűs boldogság érzetével is? Mindez részletesen is tovább gondolható a Vibráció, valamint a Mágia törvénye fejezetében kifejtettek kapcsán.
    A felszínen minden problémára gyakorlati – technikai megoldást találó, vagyis problémamegoldó – gyógyító terméket gyártó, tehát terápiás technológiát és trükköt kínáló, és a tudományosan felfedezett és kifejlesztett csoda-termékeit jelentős pénzösszegekért áruló tudomány tevékenysége következtében (okozatilag), a materialista koncepciók szerint élő, de attól szellemileg mindig babonás maradó ember, nem tud még annyit sem, hogy a közhiedelem és ostoba tradíció által működtatett kollektív karma befolyása alól, csakis a személyes karmája (individuális szellemi kiegyenlítődési sorsfeladat) megismerése, annak a megértése és lassú, figyelmes oldása és meghaladása révén képes megszabadulni. Illetve, hogy az asztrológiai sosrképletéből kiolvasható, egyéni életfeladatok felvállalása segítségével kialakítható pozitív és kreatív szellemi képességek megszerzése és állandósítása – szilárdítása által lehet felszabadulni. Ennek, az anyai ági női felmenőktől öröklött, egyéni karma meghaladásának az előfeltétele viszont, nem más mint a kollektív tudat és a tradícionális kollektív gondolkozás meghaladása a személyes tudatosság és a személyes felelősségvállalás által.
    Ez a kollektív-gondolkozás szerinti életmódtól való megszabadulás viszont, nem a közösségből való felelőtlen és egoista elkülönülést és önző kiszakadást jelenti, hanem ellenkezőleg: a személyes - és ezért egyetemes! - felelősségvállaláson keresztül, a közösségbe való magasabb rendű tudatos integrálódást jelenti. Hiszen minden egyéni tettért, minden szóért, és gondolatért, de mindenek előtt, minden képzelet-képzetért való személyes felelősségvállalás egyben a közösséggel szembeni tényleges felelősség-vállalás. Olyan személyes felelősségvállaláson keresztüli integrációt jelent tehát, amelyen keresztül a bennünk lakozó, automatikusan teremtő örök szellemhez és a többi emberben is lakozó abszolút szellemhez, valamint a világegyetem minden létezési formájához törvényesesn és törvényes-felelősen viszonyulunk.
    Ahhoz, hogy ezt, az egyéni felelősségvállaláson – és figyelem: semmiképpen nem csoportos felelősségvállsláson, mert az ilyesmi nonszensz! – keresztül elérhető minőségi közösségbe való integrálódást megérthessük és végrehajthassuk, előbb meg kell értenünk és fel kell oldanunk az emberi személynek az anyagi teste által a környezetétől való elkülönülése – elhatárolódása, és az ennek látszólag ellentmondó, szellemi létével járó, mindennel és mindenkivel való Egy-ségbe kötődése, egység-tudata miatti paradox – helyzetét, paradoxális lét-állapotát. Hiszen éppen az emberben önmagára ébredni (az ember öntudatában kigyulladni...) és aként megnyilvánulni képes, egyetemes léttudat által irányított, individuális felelősségtudat lehetőségének az elérése miatt, ennek a megvalósulási lehetősége miatt, alakította ki az abszolút szellem a naprendszer természetét, az azon belüli főld-golyó természetét, amelyen a biológiai élet a maga gazdag formavilágával kialakulhatott és ebben az ember, vagyis az a lény, aki a renkivülien összetett spirituális struktúrájával leképezi az egyetemes létezés fő principiumait, erőit és törvényeit, és ennek az összetettségnek megfelelő testi formával és képességekkel is rendelkezik, kifejlődhetett! Ennek tükrében tehát, az ember nem kiszakadt valamiféle kozmikus katasztrófa fojtán az Egyetmes Egységből, ahogyan azt a divatos misztikák és ezoteriák tanítják – és ahogy azt sajnos, a kedvenc írom és metafizikus szerzőm: Hamvas Béla is vallja! – hanem az ember teste, agya, hormon- és idegrendszere direkt ezért, és direkt így lett a természetből kiemelve, majd sok millió éves és sok ezer éves fejlődése során kifinomítva, hogy ebben az egyetemes létezést leképező – azt tükröző - anyagi elkülönültségében, az egyéni spirituális tudatot és felelősséget realizálni tudja! Így vált lehetségessé az egyéni karma, illetve az egyéni karma feloldására való törekvések árán létrejövő – kialakuló – egyéni megváltódási képességek segítségével történő egyetemes szellemi megváltódás. Szellemi-folyamatokat és minőségeket tükröző, és szellemi információkat rögzítő anyag nélkül, illetve az anyagi formákban tükrözödni képes és a tükröződés segítségével a Lilith-zavarokat észlelni és kiszürni, valamint kijavítani képes – MORÁLIS! – lények nélkül, vagyis az ember nélkül, nem lenne lehetséges az egyetemes megváltás! – Ez a földnek és az embernek a központi szerepe a világmindeségben. Ezért föld- és emberközpontú az asztrológia, a többi materiális, vagy szellemtudománnyal szemben!
   Minden megható, misztikus egység-duma ellenére, létezik tehát egy egészséges mérték és arány, amelyen belül az embernek zártnak kell maradnia a külső közvetlen környezetével szemben, éppen az individuális felelősségvállalás megvalósítása érdekében, miközben, ugyanakkor szükség van a minél nagyobb mértékű  megnyílás is a szellem-világ, sőt: az abszolút egység öntudati megvalósulása irányába, tehát kívánatos az abszolút tudati-integráció is.         
    Az egyéni felelősség-vállalás utján járva, annak a segítségével történő személyi integrálódást viszont, nem a termelői - fogyasztói őrület mesterséges izgalmakkal és színes látványokkal teli színpadán hajtjuk végre, és nem is egy kolostor, egy más féle zárt intézmény falai és szabályai árnyékában, de nem is valahol kint a pusztában, vagy a szellemi elefántcsonttoronyban, hanem mindig a közvetlen természeti és társadalmi környezetben, a személyi karma és a hangoltság törvénye által adott, közvetlen környezetünkben. Mert csak itt oldható fel a földi állapotra vonatkozó KARMA, vagyis itt, a közösségem viszonyai között tanulhatom meg és szokhatom meg az igazságért való harcnak azt a lelki magatartását, amely nem hoz létre és nem tart fenn bennem agresszív késztetéseket és állapotokat (agresszív érzéseket, gondolatokat, képzeteket), vagy, a harmóniába kerülést, azoknak a személyeknek a segítségével, akikkel nagyon sok konfrontáció során megkíséreltem már és megkísérlem még, a szellemi alapállásom tisztázását és elfogadtatását, esetleg a szót-értést és a harmóniába kerülést is. Akikkel azért találkozok tehát, nap mint nap, hogy az igazságért való konfrontációk felvállalása és az igazság megvitatása által, a személyesen egyetemes szellemi látásmódomat erősítsem, és ez által a spirituális kiegyenlítődési képességeim megszerzését, újból és újból, megkísérelhessem.
    De a karmikus feladatom, illetve a szellemi tágulási - kiegyenlítődési törekvésem akkor a legnehezebb és nagyobb, amikor olyan személlyel élek együtt valamilyen oknál (pl. születésnél, vagy házasságnál) fogva, vagy akivel igen gyakran találkozom, aki akár jótevői törekvéseivel is, de gyakorlatilag hátráltatásnak bizonyuló „gondoskodásával” a rejtett ellenfél és ellenség szerepébe kerül velem szembe. Vagyis, aki akár nyiltan, akár önkéntelenül és öntudatlanul is, de elhárítandó, vagy legyőzedndő mentalitást lát a szellemi alapállásomban és ha nem is bevallottan, de öntudattalanul azzal szemben hadakozik. Ez a legélesebb tűkör és egyben a legnagyobb kihívás, és egyben a legnagyobb lehetőség is a személyi horoszkópból kiolvasható Karmikus meghatározottságok feloldására és kiegyenlítésére, vagyis a Karma kifejezésből is következő gyakorlati életfeladatok szellemi feltárására és megfigyelésére, azok teljes dekonspirálásra: megértésére és meghaladásra. Ezt a sokszor dúrva külső harcok árán véghez vitt, belső lelki és szellemi integráció eléréséért folyó szubtilis törekvést, viszont nem lehet humanista szentimentalizmussal, tudományos (pszichológikus) „konfliktuskezeléssel”, sem semelegesen objektív beavatkozással, vagy filozofikus ignoranciával intézni! Ezeket csakis a teljes személyiség-részvételével, tehát empátiájával, figyelmével, felelősségével, ám akár konfilktus-vállaló, igazság-szenvedélyével is, kell megbeszélni és a kiegyenlítődési lehetőség állapota felé vinni.  
    Abban az esetben tehát, amikor ellenséges szembenállást érzékelünk, tudatosan kell vállalni az egyetemes törvények szellemének megfelelő, tehát azok tükrében általunk mélyen megvizsgált és kiderített igazságnak a képviseletét („Nem rejteni véka alá a fényt!”), ha kell a szükséges személyi konfliktus, vagy konfrontáció válalása árán is.  - Úgy, ahogy azt Jézus tette, valahányszor a farizeusok sarokba akarták szorítani és valahányszor az ő un. jó-akarói, a tanítását teljes mélységében mindig át nem látó tanítványai (Péter) valami korrupciós kiegyezésre akarták rávenni. "Jézus ugyanis az emberrel történő kiengesztelődést tanította, de a létrontás szellemének soha egy fél lépésnyit sem engedett!" (Hamvas Béla). Ezért ő, annak ellenére, hogy bevallása szerint is, nem békét, hanem tüzet hozott, soha nem a külső ítélethozást és a külső büntetés szükségességét tanította, hanem a józan belátáson alapuló, hiba és tévedés be - látást, a megvilágosodás után, kiegyenlítődést eredményező hibabelátást, a tévedés jóvátételét követő, megbánás - megbocsátás és a személyes jóvátétel szükségességét. Hibabelátás és gyakorlati jóvátételre való törekvés nélkül ugyanis lehetetlen a tényleges megvilágosodás, és ez által a morális-spirituális fejlődés! 
   Ezekre, a senkinek át nem adható, konkrét személyes életfeladatokra, vagyis a Karma tőrvényének a közvetlen jelentkezési módjára és annak kiegyenlítési lehetőségére vonatkozik a személyi horoszkóp földházai által megjelenített tizenkét életterület, amely változatlanul megmarad, attól függetlenül, hogy milyen civilizációban él az emberiség. És ugyanakkor e jóvátétel általi feloldódási lehetőségre vonatkozik Jézusnak az a látszólag abszurd, de valójában egyetemes kiegyenlítődési szükségességet jelentő tanácsa, hogy "Szeressétek ellenségeiteket és le fogjátok győzni őket". Talán ez a legnehezebben érthető – És, amennyiben egyesek által racionálisan még érthető is, de a mindennapi életünkben a legnehezebben alkalmazható! - mondata az Evangéliumnak. Ezt, a kereszténységnek a fundamentális tételét, gyakorlatilag soha nem tudta és igazából nem is akarta (!) gyakorolni és megvalósítani a magát kereszténynek nevező európai, illetve “nyugati” ember a történelemben, mivel nem kapcsolta össze azzal a, szintén a Jézus szájából elhangzó gnosztikus tétellel, hogy “Ismerjétek meg az (kauzális) igazságot és az igazság fel fog szabadítani benneteket.” Vagyis: ismerjétek meg a megváltás szükségét és az azt szolgáló egyetemes törvényeket és ez az ismeret fel fog szabadítani benneteket.
  De, mivel a mágia törvényével is számoló metafizikai megismerés szükségét hirdető gnosztikus kereszténység üldözése és elfojtása árán, és a gnosztikus megismerést az irracionális dogmákkal helyettesítő vagyis a teljes igazság (a tőrvény) megismerése (a Fény befogadása) nélkül, sőt: a Szellemi Fény üldőzése árán akarta elérni a Szeretet megvalósítását története során a keresztény egyház, a XVI. századtól kiengesztelhetetlen ellenállást váltott ki a pragmatista tudósokból. Ennek a „tudományos” ellenerőnek és szembeállásnak a kiváltása miatt, maga az egyház hibáztatható. És, így azzal is, hogy később e konfrontációban, majd a materiális – világi nézetekkel való korrupt kiegyezéssel, tönkretette az egész kereszténységet és ezzel a spirituális keresztény szellemiséget. Ezért, hogy a keresztény eggyház kivonta az Evangéliumokból a gnózist és így véka alá rejtette  a fényt, folyt évszázadokon át Európában, vagyis a “a kereszténység szellemi táptalajának a területén” a vallásháborúktól és más testvérgyilkosságoktól terhes történelmi borzalom. E miatt, a gnozis nélküli, tehát az eszencia nélküli kereszténysének realizálási képtelensége miatt, történhettek meg azok a szörnyűségek tehát, amik itt "történelemként" történtek: vallásháborúk, inkvizíció, világháborúk, gázkamrák, hullahegyek, deportálások, munkatáborok, politikai fogságok és politikai gyilkosságok, stb.
   Pedig, a metafizikailag gondolkozni képes személy számára teljesen világos, hogy az a jézusi axióma, ami szerint: "Aki meg akarja nyerni életét, elveszti azt és aki feláldozza életét megnyeri azt." tartalmazza egyedül azt a történelmi kortól és konjunktúrától független, egyetemes- emberi sors-alapigazságot, ami szerint működik az emberi egyedeknek a sorsa és az egészsége. Ez a keresztény világ-axióma, nem csak egy élettelen vallásos dogma, nem is egy szellemes aforizma, hanem az ember metafizikai rendeltetésének, vagyis az életünk fundamentális értelmnek és céljának a tömör megfogalmazása! Ez a személyes kiegyenlítődési képesség elnyerésének és a megváltásnak: az ember isteni szelleme és a biológiai természete harmonikus egységbe kerülésének, vagyis a boldogságának és egészségének a kikerülhetetlen feltétele!
    A Polaritás törvénye alapján viszont ma, mindannak az ellenkezőjét (a poláris ellentét szerinti következményét) van szerencsénk megtapasztalni, amit az egyház a középkorban erőltetett: A Szeretet igazi megélése által a pozitív szellemi erőkhöz nem kötött, világi (luciferi) Fénynek és az intézményes természet-kizsákmányolás politikai abszurditásának a diadalát. Ha az egyház évszázadokon át, sőt egy egész évezreden át, a Fény (értelem és felelősségtudat) által át nem világított Szeretet átélését és megvalósítását erőltette („higgy és ne kutass!”), akkor a kereszténység ideológiájából kinőtt, annak a lényegét voltaképpen tetteivel a visszájára fordíó nyugati kultúra által, illetve az egyházi ideológiával szembehelyezkedő felvilágosult tudomány által teremtett civilizációban, a materiális tudomány spirituális kauzalitásra teljesen süket Fényének a megvalósítását erőltetjük a Szeretet megváltó ereje mellőzésével. A szellemi életadásnak a steril létezéssel való helyettesítésével, tehát az életadó anyaság eszméjének a steril nő (a sze-bomba) eszményképével való hleyettesítésével. Az anya-természetnek a kizsákmányolásával, és a természetes életmódnak - Lásd a fogamzás gátlás általi születés szabályozást, a mesterséges termékenyítést, a lombik bébik és a császármetszés általi szülések divatját és lásd végül a tudományos gyermekgyártás rémeszméjét  - a háttérbe szorításával és elfojtásával. Hogy is képzelheti az ember, hogy mindennek nem lehet hosszú távon végzetesen káros következménye az életminőségére, valamint és főként az utódaira nézve?!
    A szemellenzős tudósok, a természet kizsákmányolás eszméjét szolgáló közgazdászok és a politikusok, még mindig gazdasági növekedésről szóló ígéretekkel nyerik a választásokat, a környezet kímélő energiaforrások felfedezésétől, tehát újabb technikai - tudományos megoldásoktól várják az emberiség gazdasági megváltását, ahelyett, hogy észrevennék, hogy egyáltalán nem erről van szó, nem gazdasági boldogság elérésére való az élet (Hamvas Béla: „Az élet csak arra való, hogy az ember valami sokkal magasabb endű állapotot, mint ami az élet, és ami értékesebb az életnél és amire az élet is sóvárok, elérjen általa.”) hogy nem a gazdasággal való boldogságszerzésre megy ki az életben a játék! Az már csak mellékes következménye az előbbinek, hogy az újabb, és olcsóbb energia források felfedezése és használata, még nagyobb zavart fog eredményezni a természetes élet - és világszemlélet nélkül boldogan élni akaró (Pl. a rengeteg betegséget okozó húsfogyasztásnak a szükségéről meggyőződött), illetve a személyi életfeladatok vállalását és a felelősséget nélkülözni kívánó, személytelen emberi létezés számára.
   Az is igaz viszont, hogy amennyiben ebben a modern életvezetés szerinti, „nyerő – ötletek” dzsungelében, vagyis az ésszerűnek látszó gazdasági érdekharcok jogosságát igazoló politikai erkölcsi koncepciók környezetében és hátterében: vagyis a tág termelés – bő fogyasztás logikának a hatókörében - próbáljuk a gyakorlatba ültetni a metafizikai nézeteinket, hát azzal vagy kitaszítottakká válunk és szegényi sorsra jutunk a Lilith által vezérelt közvetlen környezetünkben, (amely a fölényes nevethetnékje mellett, agresszíven támadja a mentalitásunkat, mivel érzi, hogy igazunk van), vagy éppenséggel megtürt, de ugyanakkor mások által követhetetlen és következetlen zavarodott személyekké, csodabogarakká. Számtalan betegség és nem csak a klasszikus irodalom, hanem az un. modern és posztmodern művészi alkotások által is ábrázolt tragédia születik a tudományos észjárás logikáját követő, racionálisan józan, jóindulatúan intelligens, erényes és humanista, erkölcsős, sőt: vallásos, de ugyanakkor önérzetes, a személyi méltóságára rátarti nyugati tipusú civilizációban élő embernek a Karmával szembeni ellenszegüléséből, a boldogulásáról való önkényes (Lilithje sugallata szerinti) elképzeléséből, annak az eröltetéséből. És ez természetes is, hiszen e Jézus által kinyilatkoztatott Lilith – jellegű öncéluságokat az anyagban való tükröződés segítségével felismerő és így Karma-feloldó – keresztény alapállás felvételéhez, nem elég a Jézus-mitosszal együtt kínált vallásos érzelgősség, az időlegesen magható szeretet- benyomások átélése. A mély és tartós Szeretetnek eltökélt igazság-kutató Fénnyel, vagyis karam-leleplező eltökéltséggel, valamint szellemi háttér és rendeltetési gyökér- ismerő, személyi felelősségtudattal kell párosulnia! Ehhez viszont szükséges mind a tíz egyetemes törvény ismerete és a mindennapi pragmatikus racionalitáson túli metafizikai éberség megszerzése.
   Hamvas Béla arra figyelmeztet, hogy Jézus nem hipokrita alázatról, de nem is beválthatatlan és értelmetlen, az emberi (és így a minden egyes emberben ott lakozó isteni) értelmet hiábavalónak tekintő, a tudósokkal és más vezérekkel szembeni ostoba megalázkodási követelményről tanított, ami ellen a magukat felvilágosodottnak nevező európai (Főként francia) tudósok lázitották a népet. Figyeljünk csak: "Jézus a személyes emberrel való kiengesztelés szükségességét hirdette, de a létrontásnak soha, egy fél lépést sem engedett." Jézus ismerte a mágia tőrvényét és a karma hatását és természetrajzát is, és ezért tudta, hogy az önértékelés nélküli, a zaklatott eszű és korrupt lelkű személyek hiuságát mindössze csak sérteni képes, vallásos megalázkodás gyakorlása, nem vezethet senkit a mennyek országa nevű kiegyenlített állapot eléréséhez. Ezért nincs is, amiért megalázkodni a gazdasági, vagy politikai hatalom birtokába került, de korrupt lelkű és a zavaros eszű, gátlstalan és empátia nélküli személyek előtt. A belső alázat- gyakorlásnak, amiről Jézus beszél, jótékony hatású spirituális funkciója van és a mindenkiben létező Abszolút Szellem mindenhatóságára való pozitív emlékeztetést, annak az elsődlegességének az elismerését hivatott szolgálni. A tanítványok lábának a megmosása nem a személyi megalázkodást, hanem a Tűz-karma feloldásásának az egyik lehetőségét példázza, és az önérzeteskedő hatalom-nyerési gondolkozással, a hipokrita vallásos spekulációval szemben az Egyetemes Tőrvények erejének az ember jóléti spekulációjával szembeni elsődlegességének a hírdetését hivatott szolgálni. („Az én utam, nem a Te utad! – Mondja a Seregek Ura!)   
    Jézust nagyon sokszor próbálták a farizeusok a maguk szemforgató vallásos-politikai koncepciója pártjára állítani, majd kelepcébe keríteni, falhoz állítani" különböző ravasz kérdéseikkel, de ő soha nem adta meg az általuk várt "dialektikus" választ, ami alapján aztán ki lehetett volna egyezni a farizeusok korrupt alapállásával és világi helyzetével. ( A szertartásosság, vallásos és erkölcsi előírások betartása mögé rejtett hiuság, becsvágy, és világi gyarapodás, gazdagodási mohóság, az "elöljárói" helyzet által következő előjogok gyakorlása, stb.)
    A "szeressétek ellenségeiteket" értelme nem lehet az, hogy megértő – elfogadón mosolyogjak a gonoszkodó személyekre és, hogy érzelegve simogassam azt a velejéig korrupt embert, aki gátlástalan önhittségében megsért, nyugalomhoz, csendhez és tiszta levegőhőz, tiszta vízhez és környeztehez való jogomtól foszt, kárt okoz nekem, és bántja, vagy sérülést okoz a gyermekemnek. Vagy aki szamárságnak nézi az én metafizikai alapállásomat és ezért lenéz, vagy egyenesen ellenségeskedik velem és a hozzám hasonlókkal szemben. Nem vezet pozitív eredményhez a békés érzelgősség, a szépelegés, a hamis nagyvonalúság a mindennapokban azzal a személlyel szemben, aki zavarodottságában azt képzeli, hogy neki mindent szabad, csak azért mert ha nem lát a közelben rendőrt, gátlástalanul nyiltan mer gonoszkodni, rendetkenkedni, szabálytalankodni. Egyáltalán nem kell az ilyen személyt hitegessem abban a balhitében, hogy mindezt szabad neki velem szemben, vagy a szeretteimmel szemben elkövetni, és anélkül, hogy fizikai és pszichikai szinten meggátolnám és tovább ringatnám ebben a tévhitében, kimondottan csak úgynevezett spirituális szeretetsugarakat, kiegyenlítődést szolgáló pozitív gondolathullámokat - szeretet kvantumokat - küldjek feléje. Anélkül, hogy bátran, tehát nyiltan, és határozottan konfrontálódnék vele, illetve az ostoba és gonosz gátlástalanságával a természeti síkon, hiába küldöm felé a vallásos „szeretet-sugarakat”, mert az ilyen gyáva magatartásnak nem lesz semmilyen pozitív következménye. Hiszen nem karma-oldó, rejtett értelem-felfedezéshez juttató életfeladatot vállaltam ezzel, hanem mindössze a külső környezet egyik hírmondó elemével való kapcsolatot akartam elkerülni a mágia törvénye öncélú kihasználásával.
    Ugyanakkor, az embernek az általa megtestesített isteni Szeretet és Fény ötvözetéből eredő szent szellem összetett erejével is kell érvényesítenie az egyetemes megváltódási őserőt, ugyanúgy, ahogy egyes állatfajok csoportjainak vezér - egyéniségei (lehetek ezek vezér hímek, vagy vezér nőstények) a nyers erejükkel érvényesítik a személyükben megtestesült csoportos és faji érdekeket. Az univerzális tudattal és teremtő akarattal rendelkező embernek is meg kell kísérelnie legyőzni a külső ellenséget éppen a spirituális elképzeléseinek a letisztitása érdekében. Tehát a valóság- próba és a megszilárdítás érdekében, a meggyőződéssé és hitté válás érdekében, ki kell tennie ezeket, az eszmei elképzeléseit, vagy a tanulás útján megszerzett elméleti információit a gyakorlati valóság-próbájának, a tűz-keresztségnek. A fent idézett jézusi intelem, mindössze arról szól, hogy embernek az egyetemes rendeltetése és hivatástudata erejével, a törvényességbe vetett hitével, és annak a következményeként kell a vele, vagy a többi emberrel szemben ellenséges magatartásba sodródott személyeket a helytelenítő és határozottan elitélő, gyakorlati személyes jelzései mellett, még a diszkéten áramoltatott szeretet és a szellemi fény mágikusan ható ereje által is, a kiegyenlítődési képesség állapota elnyeréséhez szükséges energiákkal, személytelenül feltöltenie.
    Sem a tévesen alkotott ellenség-képzet, sem a megalázkodó és méltatlan, alacsony rendű lelki állapotokat létrehozó áldozati szerep, vagy az áldozati állat (bárány) szentimentális szimbólumától való meghatódás, nincs jó hatással az univerzális tudattal harmoniában elérni vágyó személy számára. Ezek átélése mind az éberség elvesztéshez, és ennek következtében, a kábulata jellegének megfelelő későbbi lebetegedéshez és a leszegényedéshez vezetnek. Amennyiben az agresszióval kapcsolatos anyai ági szellemi örökségermből: a személyi karmámból adódóan, illetve a rendeltetés szerű megismerési és kiegyenlítődési feladataim következében, nálam zavarosabb tudattal és ezért agresszívebb lélekkel rendelkező (még nem egyetemes öntudatra ébredt) személyek nekem kárt okoznak, vagy személyemben megsértenek, vagy akikkel szemben, az érvényben levő konjunkturális társadalmi játszmák következtében, valamiféle hivatalos, vagy anyagi kiszolgáltatottsági helyzetbe kerülök, akkor sem kell az illető személlyel gondolatban, vavgy képzeletben ellenségeskednem. De még inkább nem kell az előtt, vagy azok előtt a zavaros tudatu és képzeletű személyek előtt megalázkodnom, akik akár direkt módon, akár intellektuális képességeiket szélhámoskodásra használva, bárkinek is kárt okoznak. Hanem egyrészt jeleznekm kell nyiltan a számára, hogy nem nyelem le és nem viselem el a káros, vagy sértő magatartását, felelőtlen üzérkedését, másrészt, miután háritó mentalitásomat kifejezve a fizikai és a pszichikai síkon elvégeztem a visszajelző morális kötelességemet, mélyen magamba fordulva és a korábbi tévedési lehetőségeimet átvizsgálva, meg kell keresnem és be kell látnom azokat a tévedéseimet, amelyek maguk után vonták ezeket a negatív karma-jelzéseket. És ha ezt is türelmesen és őszintén elvégeztem, de még mindig nem oldódott fel a feszültség, vagy a sors-krízis, akkor már csak éberen ki kell várnom a helyzet elmúlását, vagy a játszma végét, amíg ki nem derül, hogy milyen korábban huzamosan át élt, belső zavar következtében kellett alacsony vibrációs állapotba és annak megfelelő nehéz helyzetbe kerülnöm.
     Az a látszólag tudományosan is megalapozott magyarázat is hamis amely alapján az ember elfogadja és magára vonatkoztatja, magára veszi az állatvilágból átvett, „a létért való küzdelem" hamis ideológiáját és az elemi létben-maradási érdekeire hivatkozva, kegyetlenül gyilkol állatot és, ha oda fajul, akár embert is. A létért való küzdelem elmélete, az állatoknál milliószor intelligensebb és azokhoz képest, mágikus teremtő képzelettel is rendelkező embernél egyáltalán nem érvényes. Ez mindössze a nagyobb élvezetekre vágyó és ezen élvezeteket, valamint a kényelmét biztosítani akaró embernek, az életét mindenáron megnyerni akaró spekuláns személyeknek az ideológiája. A vegetáriánusok ritkán kerülnek orvoshoz és tizenöt évvel tovább élnek az átlagnál. Gyakorlatban többszörösen is vissza igazolt az a tény, hogy a felnőtt ember akár hatvan napig is kibírja élelem nélkül. (Sőt: ma már világszerte ismert az a Fénytáplálkozás nevű misztikus mozgalom, amelynek a tagjai akár egy évig, vagy annál is több hónapon át, nem vesznek magukhoz szilárd táplálékot, csak folyadékot és azt is csak minimálisan fogyasztanak.) Mert: Nem csak kenyérrel él az ember, hanem Isten igéjével. Szó sem lehet arról tehát, hogy a saját létéért, vagy akár a gyermekeiért való küzdelem miatt az embernek azt a környezet szennyező és romboló civilizácót, amelyben ma él, fenn kellene tartania azért, hogy a maga és az utódai fennmaradása és egészsége érdekében a természetet ki kellene szipolyoznia, bálnákat és más ritka állatokat kellene őlnie, azokat az életterükből ki kellene szorítania! Akkor miért lenne szükséges az ember számára közvetlenül részt venni (állatokat gyilkolva) az atombombagyártó, bomba - biztos bunkereket-ásó, atombomba lövő tengeralattjáró, kémrepülő, korház- és kaszárnyaépítő létért való küzdelemben?
 “ Mindig az egyetemes törvények igazságához, vagyis a bennünk levő, minket létrehozó és éltető Abszolút Szellem mentális, ideális és kauzális törvényeihez kell hűségesnek lenni, és nem a hamis valóság-képzetek és a zavarodott élet-elképzelések által működtetett egoista érdekeket szolgálni hivatott politikai intézmények, a vallásos fantazmagóriákat hirdető egyházak és a közösségi téveszmékkel manipuláló pártok által előirt nyerészkedő szellemű, szellemidegen törvényességi elvárásokhoz. Az ilyen tömeghez és intézményi rendhez való igazodással és a törvényeket önkényesen alkalmazó hivatalnokok előtti meghunyászkodással rákenjük személyes gyávaságunkat, a megalkuvásra és korrupcióra való hajlamunkat, szellemi restségünket holmi objektív nehézségekre és szükségszerűségekre. Erős a kísértés, hogy a belső korrupciónkból eredő, hamis törvényességet elfogadjuk és az engedékenységet gyakoroljuk. Hogy a konfliktus-kerülő kényelem-szeretetünkben a hamisságot elfogadjuk és a törvénytelenség elnézésére, a személyi magalkuvásra való hajlamainkat szeretetként tüntessük fel. De az is előfordul, hogy az absztrakt, személyidegen elképzelések és seteril eszmék megvalósításába - kivitelezésébe vetett ambícióinkat, családunkkal, gyermekeinkkel, népcsoportunkkal szembeni felelősségtudatnak és humánus bölcsességnek nevezzük.
    A Karma törvényének tanulmányozása nem azért fontos tehát számunkra, hogy izgalmas olvasmány-élményekhez és érdekes adatok gyűjtéséhez vezessen például a nemzeti soesunkra vonatkozóan mint a történelem-tanulmányozás, hanem a felelős és tudatos jelenlétnek, a jelenvalóságnak az öröklétben való intenzív átélését kell hogy szolgálja. Vagyis, az egyszeri és mindenkori felelősségteljes létezés állandó személyes gyakorlását. Konkrétan: nem az a fontos például, hogy azt kutassuk: vajon a vízbe fulladt szülők gyermekének milyen terhelt lehet a lelki világa, mert a jelen feladataik (és az abból adódó nehézségeik) szemszögéből nem érnek semmit ezzel az információval. Mert nem ok nélkül halm meg idejekorán és éppen vízbefulladás révén az ember. A fontos tehát az, hogy milyen, a víz elemhez kapcsolódó, létalkotó asztrológiai erőterekkel (Rák, Skorpió és Hjalak), és milyen lét-princípiumokkal (Hold, Neptunusz), valamint milyen Egyetemes Törvényekkel (Mágia törvénye, Kiegyenlítődés törvénye, Szeretet törvénye) nem tud harmóniába kerülni a vízbe fúlladó ember ahhoz, hogy ilyen csúfos véget kell érjen az élete? És az egyesek által készpénznek vett (egyébként metafizikailag az Uroboros allegóriájával is megjelenített hiábavalóság, az öntudatlan körbeforgás állapotát kifejezni hivatott) reinkarnáció misztikus képzetét idézve, ugyancsak nem az a fontos, hogy egy "múlt életem" során egy szűk folyósón agyonvertek és attól van most klausztrofóbiám, hanem, az hogy milyen életfeladatokat kell most felvállalnom, miféle gyengeségeket (ambíciókat és félelmeket) kell most legyőznöm, melyik őselemekkel és erőterekkel, milyen, számomra elkerülni vágyott, kellemetlen, vagy nehéz élethelyzetekben megtestesülő sors-állapotokkal és antipatikus személyekkel kell szembekerülnöm ahhoz, hogy ne kelljen szomorú véget érjen az életem? Nem fontos tehát, hogy ki és mi voltam évekkel ez előtt és a múltam során, hanem az a fontos, hogy kivé és mivé fejlődtem mára, és, hogy menyire vagyok ambíciós a karmám meghaladásában, hogy mennyire jól használom fel a rendeltetésemről és az annak megfelelő anyai ági családi Karmámról szerzett ismereteimet?
    A Karma törvénye alapján tehát, minden ős-félelmem, minden szorongásom és betegség-hajlamom és minden "nehéz” élethelyzetem első sorban meghaladandó helyzetként értelmeződik, ami arra szolgál, hogy az őseim, a családom, a közösségem, a nemzetem és az emberiség által, időben és térben elkövetett spirituális (morális) hibákat ne ismételjem meg, és hogy a fizikai testem betegség- és fájdalomjezései segítségével, illetve a fizikai személyemben megszerzett éberségem segítségével, olyan spirituális tulajdonságokat és képességeket alakítsak ki amelyek ellentétesek a karmám jellegével és amelyek a személyemet és ha minimálisan is, de az emberi nemet is, egy kiegyenlítettebb állapotba emelhetik. Csak és csakis ez, a misztikus izgalmak hajszolásától mentes törekvésem lehet az egészségem és a boldogságom: a mindenkori kiegyenlített állapotom feltétele.
    Az ember tehát, nem annyira a kultikus és meditációs állapotaiban, hanem a karmája feloldásához vezető általános-emberi és a horoszkópjából kiolvasható gyakorlati – személyes életfeladatok felvállalása és beteljesítése által, valamint a helyesen gyakorolt, tehát a törvényekkel összhangban álló mindennapi moralitása által képes felülemelkedni a Mágia és a Vibráció, a kiegyenlítődés, valamint a Polaritás törvényének hatásaként a személyi és a családi - csoport (kulturális) Karmája alól. És viszont: a boldogsághoz és teljes egészséghez vezető mentális és a spirituális dimenziókban elérhető éberségi – egészségi állapotokba csakis a karma oldás által képes eljutni, vagyis, tudatosítván a karmáját (az egyéni hibabelátás segítségével dekonspirálva korábbi tévedéseit és vétkeit) felvállalva a karmikus feladatait, megszabadulhat a korábban még követhetetlen és érthetetlen okozatok mechanikus láncolatából. A karmikus hibákat követő gyakorlati jóvátétel és tudatos vezeklés útján is, megszerezheti tehát a személyi horoszkópjából konkrétan kiolvasható karmájának megfelelő pozitív tulajdonságokat és képességeket. Így, feloldhatja a karmájának megfelelő „objektív adottságait” vagyis kitisztíthatja a negatív viszonyokat és sorskörülményeket beidéző mágikus erejű képzelet-teréből, az abban, a születésétől fogva létező karmikus képzeteket. És így elérheti azt, hogy újabb negatív következményeket okozó okokat nem gerjeszthet a karmikus gondolataival és képzedteivel.
    Amennyiben ezt a folyamatos karma-oldó képességét valaki el tudja érni, többé nem lesz a karmikus képzelete (a Lilith kifogyhatatlan hatása) által be idézett kényelmetlen vagy krizises élethelyzeteknek, valamint a karmájából eredő ellentmondásosan zavaros személyi reflexeinek, a sugallatt szerű félelmi érzéseinek és iszonyatának, az agresszív ösztöneinek, vágyainak, gondolatainak, becsvágyának, hiuságának, tehát az alacsony sértettségének és bosszúvgágyának, illetve ezek következményeinek a kiszolgáltatottja. A Lilith által gerjesztett alacsonyrendű vágyainak végrehajtója és azok következményének az áldozata. A karmáját a személyi horoszkópjából kiolvasott gyakorlati életfeladatok felvállalása segítségével feloldó, vagyis a karmájának megfelelő, új pozitív képességeket és tulajdonságokat gyakorlás útján szerző, spirituálisan éber személy, mindig képes vigyázni arra, hogy ne ragadják el a Lilith gyűjtőnévvel jelzett sóvárgásai és rejtett ambíciói és így nem vállhat „a vak sors” áldozattává. Ezért az ilyen megváltódó személy, egy adott idő után, a sorsa vak játékszeréből, azt tudatosan irányító, tervező - alkotójává, egyszerre cselekvő – dolgozó, de az sorsát szellemileg is megalapozó építőjévé válik, aminek következtében nem lesz többé még a környezete karmikus játszmáinak a kiszolgáltatottja sem. Erre viszont, csakis a tűzpróbákat is vállaló, azokon sértetlenül túl jutó, tehát az egész személyiségét az egyetemes felelősségtudattal harmóniába hozó, bátor ember képes.
     Fontos azt is tudni, hogy a karma is, és annak a meghaladását szolgáló, annak megfelelő életfeladatok is, kizárólagosan személyesek, még akkor is, ha közvetlkenül az édesanyákon keresztül örököljük őket. Sokat, nagyon sokat segít ugyan, ha az anya megismeri és igyekszik feloldani a saját karmát és ennek a karma-oldási igyekezetének megfelelően neveli a gyermekeit is, de azoknak a személyes karmáját még ő sem oldhatja fel teljesen, ámbár ezzel a magatartásával, vagyis a krama-oldáshoz és életfeladat-vállaláshoz szoktató, gondos és morálisan is igényes – elváró neveléssel adhatja a legtöbbet a gyermekeinek. Nem létezik annál jobb és érrékesebb ajándék egy gyermek számára, mind egy jól oda figyelő, karma-oldó nevelés! Ez az ajándék ugyanis egy életre szól, és ténylegesen segít, a nyakba akasztható és az újjakra húzható – fülekbe akasztható... – családi ékszerekkel ellentétben!
 Ezzel ellentétben viszont, világos, hogy a kollektív és a csoportos feloldódás és kiegyenlítődés (a csoporton belül történő Karmán való felülemelkedés) lehetetlen. Következésképpen, értelmetlen mindenféle szektához, vagy spirituális iskolához való alázatos csatlakozás és patetikus fogadalmakkal, hűségnyilatkozatokkal megpecsételt alárendelődés, a közimert mozgalmak és guruk misztikus tanaihoz való fanatikus ragaszkodás, hiszen ezek csak egy általános utat mutathatnak az egyéni kiegyenlítődés, és az egyetemes megváltódás felé, amit mindenki a saját horoszkópjából kiolvasott gyakorlati életfeladatai felvállalása által és az egyéni Karmája meghaladási lehetőségei szerint kell megjárjon. Senki nem járhatja helyettem az én karma-oldási utamat, mivel senki nem szerezheti meg helyettem a személyes karmafeloldási képességeket: sem a kollektív karma logikáját verklizve duzzasztó politikus, sem a pápa, sem a keleti guru, sem a hét végi spirituális beavató mester. És nem a testvérem, vagy az anyám, vagy az apám, de még inkább nem a gyermekem! Azok akik a személyes szabad akaratukról, értelmi világosságukról lemondanak, beállván a tanítványok személytelen tömegébe és hagyják magukat irányítgatni, semmivel nem jutnak előbbre az életbiztosításokat és a különleges élvezeteket hajhászó szkeptikus józanoknál: a materialistáknál.    
    Azok, aki egyik irányzattól másik irányzatig nyüzsögnek értelmetlenül és újabb és újabb mestereknél panaszkodnak a sok tragédia és szenvedés miatt, nem vehetik észre, hogy tulajdonképpen ők maguk e tragédiák, e szenvedést okozó nehéz élethelyzetek, balesetek és betegségek okozói. Ők még a szkeptikus józanoknál is több kényelmetlen élethelyzetet, betegséget és szélsőséges esetekben szerencsétlenséget idéznek be maguknak az egyéni felelősségtudatott mellőző, az igazi Fényt és Szeretet nélküli misztikus kapkodásaikon, zavaros kultuszgyakorlásukon: kábult cselekvéseiken, szenvedélyesen átélt érzelmeiken és az ellenőrizetlen, ellenséges képzetekben, illetve destruktív képzetekben tobzódó gondolkozásuk által. Azok a személyek viszont, akik igyekeznek bátor, de szenvedély mentesen, nyugodt, de szellemileg éber életet folytatni és ennek érdekében megtanulják a törvényes akaratukat érvényesíteni az egyetemes törvények szellemisége segítségével, éberségük mágikus erejével a fizikai és az asztrális dimenziók vibrációs állapotán felül emelkedve, feloldják és kreatívvá változtatják az életüket és személyüket (potencialitásukat). Ezáltal ők, a szó pozitív értelmében használhatják is (tehát nem bántják!) azt a világot, amelyben élnek. Ezek a személyek a gyengeségeik meghaladásával: az agresszivitásuk és a zavarosságuk feloldásával: a sorsuk uraivá válnak, ahelyett, hogy kiszolgáltatnák magukat az egyéni fejlődési programúktól eltérő külső befolyásoknak, azaz mások akaratának és ítéletének. Ők megtestesítik és szellemileg használják a törvényt, ahelyett, hogy annak tévelygő és ostoba kiszolgáltatottjai lennének. Ők megtartják és tisztelik a törvényt és ezáltal irányíthatják sorsukat, vagyis kreatívan használják a mágikus tevékenységük által beidézett sors-következményeket.
     Ez viszont, a modern és a posztmodern civilizáció hamis erkölcs-folyamában: az Apokalipszisben, a szmélyi horoszkópból kiolvasható karma kauzális értelmezése nélkül és az így szerzett spirituális önismeretnek a gyakorlatba ültetése nélkül lehetetlen. (Csak az ezer négyszáz negyven: 12 x 12 x 10 = 1440 bölcs vészeli át az Apokalipszist.” - János evangéliuma) Csakis a személyi horoszkópomból olvasható ki, mind a karma, mind a spirituális kiegyenlítődési program. Ez az ismeret felment az alól, hogy a reinkarnációs hipnózisok és más, ehhez hasonló spiritiszta módszerek segítségével újabb misztikus izgalmakra vadásszak és ösztönös - spekuláns természeti állapotomban, családi, társadalmi, nemzeti, stb. vagyis polgári meghatározottságaimban tovább szédelegve és támolyogva "gyönyörködjek" valótlan történetekben. Nem a világi események a fontosak számomra, hanem az erkölcsi magatartásom, vagyis a maximálisan felelős jelenlét-tudatom. Az egyetlen értelme a Karma Törvénye tanulmányozásának és ismeretének az tehát, hogy az örök jelenlétünkbe: a mindennapi életünkbe maximálisan bekapcsoljon bennünket. Mert csak teljes jelenlét-tudattal lehetünk Egész-séges emberi személyek, akik megtestesítik és harmonikusan éltetik sorsukban a teremtés és a megváltás tőrvényeit.
    Asztrológusi gyakorlatom során folyamatosan azt tapasztalom, hogy a Karma törvényéről a legmisztikusabb fantazmagóriáktól a materialista- mechanikus koncepciókig látnak manapság napvilágot és egyes úgynevezett misztikus beavatottak arról prédikálnak, hogy a karma törvényét meg kell haladni, fel kell számolni. Sőt: a jógások körében még azzal a tévhittel is lehet találkozni, hogy az egyéni karmánkat el kell égetni (sicc!) különböző misztikus eljárások (pl. hajnali meditációk, vagy déli napsugarakkal "energizált" dekantált vizeletfogyasztás) segítségével. Ennél nagyobb botorságot még csak a technika és a gazdaság Istenének hódoló, magukat felvilágosultnak tartó materialisták hangoztattak, akik a tudomány felfedezéseinek és a technikai módszerek hatékonyságának a segítségével létrehozható a planetáris aranykorról, földi paradicsomról szóló kerge utópiák közvetlen következményeként, a fasizmushoz, a gázkamrákhoz, a kommunizmushoz és a Gulág szigetek "megoldásaihoz" vezették az élvezeti cikkek és a kényelmi berendezések kézzel fogható eredményeit örömmel fogadó emberiséget. Ezek, a materialista életmegnyerési lehetőségekről szóló naiv és szellemtelen elképzelések szolgáltatták az alapot azoknak a humanista elméleteknek a gyakorlatba ültetéséhez, aminek következtében világháborúk, gázkamrák, munkatáborok és tökéletes rendszerekkel rendelkező rémállamok, liberális terror- közösségek jöttek létre. Ez a valóság viszont, ahelyett hogy az utopista elmélet-gyártók álmát igzolta volna, az inkvizíció kínzásainál is kegyetlenebb erőszakoskodásokkal ismertették meg az emberiséget.
   A karma törvényének megértését és az ismétlődések és ismétlések útján létrejövő személyes megértés következményeit tehát, csakis mind belső egyéni mentalitás-változást (tisztulást) követő karma-megváltódási lehetőséget és spirituális fejlődési és kiegyenlítődési képességek kialakulását létrehozni képes, józan belátásokon alapuló, szabad öntudat-változtatási lehetőséget, vagyis mint nemesedést kell felfognunk, ahogyan azt az alkímia tanítja. Ennek szellemében kell tehát a Karmához viszonyulnunk, a belső világunk kauzális természetének szabad felismerése és mélyebb (kauzális) megértése érdekében. És a saját belső világunknban észlelt problémákon és a külső világból érkező jelzéseken keresztül, az egész létezés működésének a megértése érdekében. Ez a személyesen átélt (átszenvedve megértett és szabadon választott döntések útján megértett) spirituális lecke, amely lehetőséget biztosít arra, hogy személyiségünket, spirituális Én-tudatunkat a többi egyetemes törvény segítségével bekapcsolhassuk a velünk együtt táguló, erősödő és finomodó Teremtés – Megváltás örök folyamatába. A karma Törvénye hatásait tehát nem kell meghaladni (És nem is lehet!), amiképpen azt egyes misztikusok állítják, hanem annak a személyes és az általános jellegét megértve, annak finom jelzéseire jól figyelve, azokat mindig kauzálisan – tehát eredetből eredeztetett ok – okozati összefüggéseiben - kell értelmezni, mert épp a Karma Törvénye alapján, vagyis annak következtében, éppen, hogy azoktól a nehéz életfeladatoktól nem fogunk soha megszabadulni - sőt: azok állandó elhalasztásával csak e feladatok felvállalásának és végrehajtásának szükségességére figyelmeztető önmegvalósítási és párkapcsolati hátráltatások, fájdalmak, betegségek és balesetek sorozatait idézzük az életünkbe egyre növekvőbb mértékben- amelyeket az élet-feladat kikerülő, és az állítólagos karma-meghaladást, karma-hárítást lehetővé tevő misztikus praktikáinkkal és korrupt magatartásunkkal ki szeretnénk kerülni. Hiszen mi magunk vagyunk a saját Karmánk hordozói és a mágikus erejű képzeletünk nyomatékos, vagy ismétlődő képzetei annak az igazi okai. Azt is mondhatnánk, hogy mi magunk vagyunk a Karmánk, amely az irracionális belső sugallatok és félelmi érzések és nagatív személyi ambíciók és vágyak spontán – reflex szerű - kielégítési késztetése útján érvényesül. És egyben, mi magunk vagyunk a Karma-feloldási lehetőségünk is, a józanságra és racionallitásra alapuló nappali éber tudatunkkal, a baj- és fájdalom érzékelési képességünkkel, a hibabelátási képességeinkkel, a jobb, tehát boldogabb és egészségesebb és harmonikusabb életre való vágunkkal, belátott személyi gyengeségeinket, vagyis a megismert karmánk szerinti késztetéseinket legyőzni képes akaratunkkal, határozottságunkkal: erkölcsi és értéktudatunkkal.
   Itt felötlik még egy misztikus tévképzet, éspedig a Karma átvételi, illetve átadási, átpasszolási lehetőségének, a tévképzete is. Nagyon sok szülő úgy képzeli, hogy a rég óta felnőtté vált gyermeke életútját kell egyengetnie az életben és a felnőtt gyermekét – gyermnekeit kell boldoggá tennie önmaga helyett, és ahelyett, hogy a maga dolgával, általában romokban heverő egészsége, vagy párkapcsolata helyreállításával foglalkozna, abban leli örömét, ha a felnött gyermeke, vagy gyermekei életébe beavatkozhat, azt irányíthatja, az általa elképzelt illuzórikus boldogság beteljesíthetősége irányába, ami természetesen eleve kudarcra van ítélve. Így nem csak, hogy a saját spirituális és gyakorlati életfeladatait hanyagolja el, az ide vonatkozó sors-jelzéekre nem figyel, hanem a felnőtt gyermneke – gyermekei – sorsát is megnyomorítja, azt irányítgatva és beavatkozván annak még a párkapcsolati, sőt: a szexuális életébe is! Nem egy házasság, sőt: még több gyermekes családok is tönkre mennek folyamatoosan, az ilyen feloldatlan, általában Kos, Rák, Oroszlán, Skorpió, Nyilas, vagy Bak karmával rendelkező, vagyis beavatkozási és irányítási mániával rendelkező szülők áldatlan ambícióinak köszönhetően.   
    Ezeknek a negyvenes éveiket elhagyó személyeknek, minden sors-kudarc és sors-csőd, valamint keserű élettapasztalat ellenére, vagyis annak ellenére, hogy minden intelligenciájuk és tudományuk ellenére, a saját életük egy csődhalmaz, valamiért nem képes eljutni a tudatáig az a tény, hogy léteznek ezek a törvények, vagyis, ez esetben a Karmma Törvénye, tehát az egyéni tapasztalás szükségességének és az egyéni tapasztalás segítségével történő negatív tulajdonságok felszámolási lehetőségének és szükségének a törvénye, és a Mágia törvénye és a Fejlődés törvénye, amelyek alapján, közvetlen, személyes és gyakorlati tapasztalat nélkül, vagyis az egyéni szabadakarat elvének az érvényesülése nélkül, lehetetlen a kiegyenlítődési képesség megszerzése és emiatt a boldogság megszarzése, valamint az egészség megőrzése. Persze, ahhoz, hogy ezt az ostoba beavatkozási és irányítási mániájukat kiélve nyomoríthassák a környezetüket, vagyis, hogy az ővékéhez hasonló csödbe juttatthassák a szeretteik életét, de főképpen a felnőtt gyermekeikét, megfelelő kényelem-szeretettel és lustasággal és egyéni büszkeség- és akarathiánnyal rendelékező felnőtt „gyremekekre” is szükség van, akik nem képesek a szüleiknek ezt a káros törekvését határozottan vissza utasítani, magukat ettől egyértelműen elhatárolni.
    De nem csak a karmájuktól és a materiális koncepciókon alapuló liberális - humanista életvezetési elvektől elbutított, gyermekeiknek „minden áron”(!!!) jót akaró szülők és kiemelten az un. „anyósok” munkálkodnak oly sikeresen a felnőtt gyermekeik életének és sorsának a tönkre tételében. Ugyanezt teszik, végül is a házastársak is egymás között, valamint az egyetemes törvények szellemét és persze: első sorban a saját karmájuk jellegét nem ismerő misztikus guruk és vallási vezetők is, akik a csodálatosan hangzó, sőt: azok idealitásában mélyen megható fantazmagórikus elképzeléseiket igyekesznek rá-erőltetni az ellemző racionalitással és valóság-megfigyelési képességekkel kevésbé megáldott híveikre. És létezik másik változata is negatív karma átadásának: a tulzó óvatosság, amiről a Bibliában így olvashatunk: "Mert sokan vezettek másokat bűnbe, a bűntől való félelmükben." Hiszen nem azért születtünk, hogy az életet végig óvatoskodjuk a bűntől való félelmünkben, hanem azért, hogy megtanuljuk a szellem törvényeit kiolvasni és betartani az anyagban való tükröződése segítségével. Ugyanakkor, azért sem élünk, hogy az anyagi - érzékszervi élvezet-szerzési lehetőségtől  elbűvölve és elszédülve, felelőtlenül végig kalandorkódjuk az életet mindaddig, amíg erre futja a fiatal fizikai és pszichikai erőnkből. Egyesek, miután e huzamosan folytatott, öncélú és felelőtlen élvezethajhászásaiknak a következményeit sinylik, a sorsukat (az egyetemes törvényeket) átkozzák, amiért úgy látják, hogy az életük zátonyra futott és az nem lehet többé számukra öncélú élvezetszerzési lehetőség.
   A Karma Tőrvényével, természetesen, első sorban a Szaturnusz által megtestesített teremtő-megváltó őserő áll analogikus kapcsolatban. A Szaturnusz ugyanis, általában mind a tíz egyetemes törvénynek az erejét és hatását érvényesítő őserő. Ő tehát az egyetemes felelősség szellemét és az egyéni felelősség-érzetet megtestesítő és érvényesítő-, és nem utolsó sorban ezek betartására kényszerítő őserő (A sors ősereje, misztikusan: a Karma mestere. És végletes megjelenési formájában: a Halál Angyala), ő a Nagy Terelő Juhász, aki a megváltás irányába terelgeti az emberiség nyáját, és aki arra felügyel, hogy az egész létezés, az emberi individuumokkal együtt, a megváltás irányába haladjon. Ő a teremtés és a megváltás folyamatainak a megtörténését, érvényesülését és teljes végbemenetelét általánosan biztosító, azokat felügyelő, valamint a szélsőségek határait fenntartó, megőrző, a határhelyzetekbe került jelenségeket és személyeket a további káros tevékenységében megállító (Hátrátató, lebénító, vagy felszámoló – megszüntető.), azokat a másik irányba vissza fordító, és a határhelyzetekbe kerülés mentális okait számon tartó, a határhelyzetre figyelmeztető „terelő juhász”, az un. karmikus tanítómester. Nem ez a személytelenül – un. objektíven – működő ősreő a hibás azért, amiért a negatív ambícióinknak a minden áron való érvényesítése közepette, vagy az egyszerű – karmikus - spontán agresszivitásunk miatt, olyan alacsony vibrációs állapotba kerülünk, nem figyelünk oda a többszöri jeleire, jelzéseire (sorsunk és karmánk jelzéseire), és átlépjük azt a végzetes határt, amelyről vissza fordulni már nem lehet. – Nem ő – a sors - a könyörtelen, hanem mi vagyunk felelőtlenek magunkkal és szeretteinkkel szemben.   
    A misztikában az Isteni Karma-mesternek és a Nagy Felvigyázónak is nevezett Szturnusz ősreje, amivel mindenképpen számolnunk kell azért, hogy ne neki kelljen velünk számolnia, úgy is felfogható, mint egy egyetemes és ugyanakkor személyes arányosságmérő és aránnyosság „betartató” őserő, egy ugymond erő – mérce, amely annak arra vigyáz, hogy senkinek a személyi képességei ne nőhessenek túl a karmája feloldásának a mértékén. Vagyis arra vigyáz, hogy csakis egy bizonyos mértékű és jellegű személyi karam meghaladás után használhassuk zavartalanul és ténylegesen a hasznunkar, az időközben növekedő és gyarapodó, akár más jellegű (közismert emberi - értelmi), akár spirituális képességeinket (Tisztánlátói, telepatikus, mágius, stb.). étezik tehát egy univerzális szaturnuszi mérce - erő, amely alapján és amely miatt bizonyos megnövekedett, vagy szémban gyarapodott különleges egyéni képességek nem válhatnak az illető személy hasznára mindaddig, amíg a karmája feloldásába nem kezdett bele, illetve, az érintetlen marad, illetve, amíg kellő mennyiségű és jellegű személyi karmát (negatív spirituális tulajdonságokat) nem oldott fel és nem haladt meg. Azt is mondhatjuk, hogy végeredményben egy (érthető!) fordított arányossági viszony létezik a karma-feloldás mennyisége (esetleg minősége) és a különböző egyéni képességek létrejotte és növekkedése között, mivel az utobbinak, tehát a képesség-növekedésnek, a krama-csökkenés felel meg. Holott nagyon sokan – A művészek és költők közül a legtöbben! - azt képzelik például – És ebbe bukta és buknak bele pl. a hírnaves guruk és nagymesterek és halnak meg szégyenletesen ideje korán és szégyenletes betegségekben  (Pl. Osho, aki a gyülőlet és a megbocsátási – spirituális elbocsátási képtelenség jellegeztes betegségébe halt bele feltűnően korán: ötven, vagy harvan, valahány évesen.). –, hogy a különleges tehetségeik gyakorlása és a kivételes képességeik öncélú kifejlesztése, valamiféle protekciót biztosít5 a számukra, amiért fölöslegessé válik számukra, hogy morális egyszerű (Magas szellemiségükhöz képest alacsonyrendűnek képzelt) morális problémákkal bibelődjenek. És annál nagyobb és annál „furcsább” a sors-botlásuk és a nem egyszer a tragikusan fájdalmas haláluk. Ezt az általam megfigyelt Szaturnuszi sors-szabályozó mércer-erőt sors-aranymetszésnek neveztem el. Az egyetemes sors-aranymetszés elvéből tehát világosan kiderül talán, hogy az un. érdemek nem számítannak, lehet tehát akárki jótékonykodó – csupajóttevő személy, vagy nagy tehetségű és rendkivüli képességű misztikus mágus, annál inkább elváartik tőle az egyetemes megváltás (törvények) logikája szerinti életvezetés, gondolkozás, belső erkölcs. Magam pl. személyesen is tapasztalom, hogy hiába gondozok és nevelek egy magam az alig-alig csurranó-szeppenő szellemi munkási jövedelmemmel, és hiába hogy annyi családot harmóniához, sőt: többeket korábban már nem is remélt utódhoz (babához) segítettem, egy – egy horoszkópommal, mert a Rák- és Mérleg karmám mögött és alatt mélyen megbúvó, rejtett, és ezért még mindig nem eléggé oldott spirituális agresszív reflexeim miatt, éppen olyan hátráltatások érnek, minthogyha ezeket a tanulmányokat nem is én írnám. – Hát ezért fogadok (olvasok és hallgatok) én szkeptikusan minden rendkivüli, sőt: isteni inkarnációról szóló, keleti vagy nyugati spirituális vezetőről és mesterről szóló lelkes ismertetést.  
    Az alkímiai műveletek közül a Coagulatio (Koaguláció), vagyis a szilárdítás - erősítés művelete áll kapcsolatban a Karma Törvényével. A megszilárdítás: az azonos jellegű negatív, vagy pozitív sors-helyzet ismétődések által a határozott állapotba hozás Szaturnuszi sors-művelete felel meg tehát a karma törvényének. Ezért is mondják, hogy az ismétélés a tudás és a bölcsesség feltétele. De sajnos, az emberiségnek a nagy része, elvakul a külső látszatoktól, a diszletek másságától, és nem veszi észre, hogy ugyanazt a sorstaposó malmot járja és ugyanazokat a fölöslegesen beálló tragikus helyzeteket éli át mint az ősei, és az emberiség rég letünt, un. fejlődési korszakainak az ősei. Holott spirituális értelemben vett, igazi fejlődésről szó sincs, morális alacsonyrendűségében, a XXI. század elején élő, „humánus” fiatal személyek is ugyanolyan tévelygők mint az őseik voltak és ugyanazzal a mohósággal vetik rá magukat az élet-élvezetek kicsikarási lehetőségeire, mint az őseik, minden keletről importált egzotikusan misztikus és misztikusan egzotikus un. „ezoterikus” ismeretei ellenére. Sőt... Ezzel szemben, az a kevés személy aki a Karma tőrvényének működését -és hatásait- képes tudatosítani, nem lázad a sors-leckék ellen és jól oda figyelve, bölcsen elfogadja a nehéz sorsheklyzetek ismétlődését, és megfigyelve önmagát, a képzelete működését, hanguylatai hullámzását, a szenvedélyes érzései és érzelmei, valamint a vágyai mégikus ereje által gyújtott, belső és külső tüzek következményét, és mindig a személyes tapasztalatikban, tehát a tárgyi valóság letegadhatatlan és ferdíthetetlen eredményeiben ellenőrízve  - tükröztetve az elméleti tudását, előbb-utóbb megszilárdítja lelkében és tudatában azt az Egyetemes Törvényekkel összhangban álló személyes felelősségtudatát, amely segítségével sikerül valamikor a gondolkozásából és a hétköznapi élet-gyakorlatából - mentalitásából – kizárni mind a könnyelműsködés, mind a dogmásodás démonát. Ez biztosítja számára annak a képességnek a kialakulását, amelyet a hermetikus tanításokat megőrző alkimisták allegorikusan a bölcsek kövének neveznek.
   A Karma tőrvényének az ismerete tehát a sors-filozófia legfőbb bölcsessége megszerzéséhez vezeti el a saját mágikus erejű képzelete „termékeit” és eredményeit, azok hosszú távú hatásait és következményeit, valamint a többi kilenc törvény hatásainak és visszahatásainak a mechanizmusát megfigyelő és azok hatásait értelemmel követő és betartó személyt. A Karma törvénye tehát megtanít minket türelmesnek lenni és számon tartani, számot vetni, illetve a sors-jelenségek hosszú távú eredményeiben gondolkozni. Vagyis, a törvény megtanít a sors jelenségek közös eredőjében és következményeiben gondolkozni. Valamint arra is, hogy miért érdemes minden tettünkért, szavunkért és gondolatunkért (sőt: még az önkéntelen képzelgéseinkért is!), illetve ezek következményiért, felvállalnunk a személyes felelősséget? - A személyi felelősségvállalásnak, a felelősségteljes gondolkozást követő tetteknek, vagyis a tapasztalati bizonyosságokból szerzett tudatossággal, a következetes bátorsággal és hosszan, tehát meg nem alkuvó kitartással gyakorolt spirituális (képzeleti és mentális - gondolkozási) és a gyakorlati (Tudatosan használt szavakban és ugyszintén tudatos tettekben kifejezett) felelősségérzetnek, ugyanakkora mágikus ereje - és pozitív hatása, meg visszahatása van - mint a Szeretetnek!
Vonatkozó video-interjúk és filmek:

A youtube - n található Kozma Szilárd interjúk linkjei:

Kozma Szilárd - A táltos bolond 1 - http://www.youtube.com/watch?v=A-674f3YEPU
Kozma Szilárd - A táltos bolond 2 - http://www.youtube.com/watch?v=cVNcnFu6suM
Kozma Szilárd - A titok titka 1 - http://www.youtube.com/watch?v=TKa2G0DOaCQ
Kozma Szilárd - A titok titka 2 - http://www.youtube.com/watch?v=b2LBDjsPBCc
Kozma Szilárd - A titok titka 3 - http://www.youtube.com/watch?v=YeQf-AdoOO8
Kozma Szilárd - A titok titka 4 - http://www.youtube.com/watch?v=KPbN46_VCxo
Kozma Szilárd - A titok titka 5 - http://www.youtube.com/watch?v=EVxOEMmTD94
Kozma Szilárd - A 4 őselemről - http://www.youtube.com/watch?v=u7QFXu4eiOI


Az általunk készített asztro-film is letölthető a http://www.iandbvideo.net oldalról a LETÖLTÉS link segitségével (erre kell kattintani, majd a megjelenő oldalon még egyszer a LETÖLTÉS linkre. Ezután egy angol nyelvű oldal fog megjelenni, ahol a Download this file gombra kell kattintani. Miután erre a gombra kattintunk megjelenik egy szám-betü kombináció amit az alatta levő mezőbe kell beirni, és megnyomni a Download now gombot).

A most augusztusban Kosa Ferenc és Joó Viola által felvett anyagokat Viola feltöltötte a you tube-ra:
Itt az ősteremtésről, egyetemes létről, egyéni rendeltetésről, karmáról, általános életfeladatokról beszélek. – Ez a legfontosabb felvétel!

http://www.youtube.com/watch?v=hzUdNbZQClE - I. rész
http://www.youtube.com/watch?v=8tC-qo6Trw0 - II. rész
http://www.youtube.com/watch?v=yKKzSbyyUbM - III. rész
http://www.youtube.com/watch?v=UVpZQVTBVpg - IV. rész
http://www.youtube.com/watch?v=YrJKdNjlQYM - V. rész





Asztrológia Istenigazából videók listája:
 

www.kozmaszilard.hu

Nincsenek megjegyzések: